hétfő, június 25, 2018
Kezdőlap > Egyéb > GERENDÁS VENDÉGHÁZ

GERENDÁS VENDÉGHÁZ

Telefonszám: 0630/346-7523

  Bemutatkozás

A Gerendás Vendégház Demjén község szélén, a DEMJÉNI TERMÁLFÜRDŐVEL SZEMBEN található. Egész évben idevárjuk mindazokat, akik szeretik a nyugalmat, a kellemes falusi levegőt és nem utolsó sorban a Termálfürdő közelében szeretnének szállást találni. Vendégeink az úton átsétálva máris a fürdőhöz érnek és autóikat a zárt parkolóval rendelkező vendégházunk udvarán hagyhatják.
Az egerszalóki gyógyfürdő kb. 1 km-re, a történelmi nevezetességekben, látnivalókban gazdag megyeszékhely, Eger pedig mindössze 6-7 km-re fekszik tőlünk.

A terasz remek kilátást nyújt a szemben elhelyezkedő Termálfürdőre, de gyönyörködhetnek a fürdőt körülölelő csodálatos tájban, az erdőkben, valamint a Kaptárkövek részét képező Hegyeskőben is. A Vendégház mellett egy csobogó patak gondoskodik a romantikus hangulatról, melyet megkoronázhat egy esti nyársalás, grillezés vagy bográcsozás melyre a hátsó zárt udvaron találnak lehetőséget vendégeink. Szintén itt a családos vendégek gyermekeit homokozóval, csúszdával, hintával felszerelt JÁTSZÓTÉR várja, a szülők pedig egy kényelmes, fából készített hintaágyon kísérhetik figyelemmel gyermekeik ténykedését.
A Gerendás Vendégházban 2 db kétágyas és 2 db négyágyas, önálló zuhanyzós fürdőszobával rendelkező szoba, közös konyha és nappali várja vendégeit. Összesen 12 fő elhelyezésére van lehetőség.
Minden szobában színes TV és mini hűtőszekrény szolgálja a vendégek kényelmét.
Konyhánk a főzéshez és étkezéshez eszközöket biztosít vendégeink számára, azonban ha idejüket pihenéssel szeretnék tölteni, a szomszédos Napraforgó Étterem széles étel- és pizza választékkal rendelkezésükre áll. Finom ételek, gyors kiszolgálás, vendégbarát étterem.

  Szobák, szobaárak

Szobák:
2 db kétágyas és 2 db négyágyas 12 férőhellyel

Felszereltség:
– színes TV, műholdas csatornák
– hűtőszekrény,
– étkezési eszközök

Árak:
Fűtési szezonban: 4.000-4.500,- Ft/fő/éjszaka + IFA
Nyári árak: 3.500-4.000,- Ft/fő/éjszaka + IFA
(az idegenforgalmi adó 18-70 éves kor között fizetendő)

Kedvezmények:
3 éves korig ingyenes
4-12 éves korig, fűtési szezonban: 3.000,- Ft/fő/éjszaka
4-12 éves korig nyári időszakban: 2.500,- Ft/fő/éjszaka
Hosszabb tartózkodásra adott kedvezmény

A szállásdíj az IFA-t nem tartalmazza, melynek a mértéke 300 Ft/fő/éjszaka

  Fizetési lehetőségek

Készpénz, K&H – SZÉP kártya, OTP – SZÉP kártya, MKB – SZÉP kártya, Üdülési csekk,

  Szállás szolgáltatások

családi szoba, saját parkoló,

  Sport, szabadidő szolgáltatások

gyermekjátszótér, horgászási lehetőség a közelben, túrák, bográcsozó, grill, kerthelyiség

  Gyermekeknek

bébiétel melegítési lehetőség,

A szállás jellemzői

Gyógyfürdő: 100 m
Strand: 100 m
Étterem: 50 m
Bolt: 1000 m
Buszmegálló: 300 m
Vonatállomás: Eger,
Mozi: Eger
Színház: Eger
Szórakozóhely: Eger

Férőhely összesen: 12 fő
Minimum foglalható éjszakák száma: 1 éjszaka
Ennyi főtől lehet foglalni: 2 fő
A szobá(k)hoz közös konyha tartozik
A szobá(k)hoz önálló fürdőszoba tartozik
Az étkezés önellátó
Reggeli kérhető
Félpanzió kérhető
Teljes ellátás kérhető
A foglalások véglegesítéséhez szükséges előleg!












Vélemény, hozzászólás?